- Jó reggelt. – mosolygott rám, a konyhaasztalnál ülve.
- Szia. – vakargattam meg igencsak álmos fejem.
- Jól aludtál?
- Mennyi az idő?
- Majdnem dél van. Hétalvó. – tolt elém egy csésze, gőzölgő kávét.
- Uhh. Köszi Gil. – mosolyogtam rá.
- Gondoltam kelleni fog.
- Nagyon tudsz. – néztem rá hálásan.
- Na mesélj, mi volt? – ült le mellém a székbe.
- Ne is kérdezd. – fogtam meg a fejem.
- Yukival?
- Komolyan mondom… Mi?
- Gond volt?
- Honnan tudod hogy?
- Nem vagyok bolond. Kiszúrtam. A készülődés, az idegesség…
- Ne haragudj, hogy…
- Spongya. Inkább mond el!
Belekezdtem, elmeséltem mindent Neki, töviről hegyire. Mi volt az étteremben, a boltban a pénzekkel, meg a sikátori esetet. Kiröhögött a bolti mesém kapcsán, közölte, nem is várt márt tőlem. Majd komolyra fordult a tekintete, a folytatásnál.
- Szereted még?
- Fontos még nekem, de, már másképp.
- De szereted?
- Te vagy nekem.
- Nem ezt kérdeztem. Lu, kérlek!
- Igen. – sóhajtottam.
- Értem. – mondta ki a szót elkeseredetten. Akkor jöjjön el. Megengedem, hogy itt lakjon, amíg rendeződik a dolog.
- De.
- Nincs de. – állt fel, és elindult a szobája felé.
- Gil, kérlek. – indultam utána.
Rám csapta az ajtaját.
- Hagyj most!
- Gil. Egyetlen percet kérek, nyisd ki. – simítottam végig az ajtó pácolt erezetén.
Kinyitotta, majd nekem hátat fordítva leült az ágy szélére.
- Egy perc! Nem több!
- Köszönöm. – ültem le közvetlenül mögé. Kezemmel finoman a vállára simítottam, de elhúzódott. Nem hagytam annyiban, így átöleltem. – Gil. Ő a múltam, nem több. Kötődöm hozzá, hiszen az életem része, nélküle nem az lennék, aki. Te sokat jelentesz nekem, ezt remélem, tudod. Te vagy a jelen, s remélem, a jövőm is. Belefáradtam a szélmalomharcba. Nem vagyok az a típus, aki magára önti, La Mancha lovagjának páncélját és vakmerőn nekivágtat a képzelt óriásoknak. Nem futkoshatok a végtelenségig egy képzelet után. Nekem szükségem van a biztos pontra. Túl sokáig voltam magányos, még akkor is, mikor nem voltam egyedül. Szükségem van arra, hogy mellettem legyenek, támaszt nyújtsanak. Bár kifelé erős vagyok, belül, nagyon gyenge.
Ő olyankor volt mellettem, amikor senki más, mikor egyedül voltam, úgy éreztem, oly kicsi vagyok, mint egy porszem. Kellett egy kapaszkodó, hogy ne rettegjek a széltől. Voltak napok, mikor úgy feküdtem le, hogy rettegtem a holnaptól, imádkoztam az ágyamnál, hogy ne jöjjön el az új nap, a nap, mikor ismét szembe kell néznem a démonaimmal. Nem futhatok előlük örököst, s nem várhatjuk másoktól, hogy megvívják helyettünk a harcunk.
Mindenki életében eljön a nap, mikor el kell engednie olyan dolgokat, melyekhez görcsösen ragaszkodik, melyekről vakon azt hiszi, képtelen nélküle, nélkülük létezni. Fáj, hasogat, sokszor felsebez, majd beléd döf, de rájössz, hogy utána is létezel. Bár a seb örök, s fájó pont marad, mégis képes vagy élni nélküle.
Megéltem ezt Gil, és hidd el, nem volt nehéz, voltak pillanatok, mikor nem tudtam magamról, mikor úgy éreztem, felemészt a sötét, és magával ránt.
Sokszor megkísért, érzem a jelenlétét, a húsomba maró hegyes karmait, érzem, ahogy húz lefelé, taszít a mélybe, ahol egykor éltem. Azt akarja, hogy örökké a rabja legyek, hogy a lelkemből táplálkozzon, hogy a kínomból merítsen erőt, de nem hagyom magam…
Kell, hogy legyen kapaszkodóm, egy pont, amiért élnem kell, amit kihelyeztem. Tudod, én családra vágyom, gyerekzsivajra magam körül, arra, hogy körülzsongjon az a sok kedves, csilingelő hang. Vágyom az ölelésre, arra, hogy szívből szeressenek, s hogy engem. Vágyom a tűzre, amely egy érintéstől lobban, s arra, hogy ez idővel se múljon, hogy lobogjon bennem, s hajtson előre, egészen a végéig. Nem tudom, mi okból vagyok, valójában itt, de tudom, hogy meg akarom élni, ki akarom használni az élet által nyújtott minden apró kis morzsát. Be akarom kebelezni, megemészteni, megélni.
Nem csak túlélni vágyom, vagy vegetálni, abból épp elég volt. Nincs szükségem olyan vágyakra, melyek nem teljesülhetnek, mert elevenen eltemettük őket.
Én szilárd alapokra szeretnék építkezni, és ehhez olyan társra van szükségem, akivel ezt, meg is tehetem. Yuki, bármennyire is szeretem, nem ez az ember, nem a megfelelő. Megpróbáltuk, nem ment, nem remélhetem a végtelenségig, hogy ez változik, hogy képesek leszünk egymás irányába oly szinten változni, hogy ez minden igényt kielégítsen.
Lehet, most is egy álmot kergetek, de nem szeretnék lemondani róla. Gil, én szeretlek Téged. – szorítottam rá jó szorosan. - Szükségem van Rád!
Lassan fordult felém, de nem nézett a szemembe, arcán ezüstösen csillogott a könnyei által keltett út. Finoman felém hajolt, majd szorosan magához ölelt.
- Jól van. – suttogta szipogva. – Megértettem.
- Micsodát?
- Téged.
- Hmm?
- Nem fontos. - csóválta a fejét.
- De az, nekem, az.
- Csak, - sóhajtott – a helyzeted. Én tudom, milyen. Megértelek, és, nem haragszom. Ne haragudj, hogy olyan durva voltam.
- Nincs baj.
- Nekem ez annyira más. Sose voltam így senkivel, és nem csak azért különös a kapcsolatunk, mert férfi vagy, hanem mert, annyira más vagy, mint azok, akiket eddig valaha ismertem. Nem vagyok hozzászokva ennyi kedvességhez, és ennyi jóhoz. Én sose voltam még így szeretve. A szüleim rendes emberek, de sose voltam a szemükben különleges. Sose éheztem, vagy ilyenek, egyszerűen csak, voltam számukra. Most érzem először azt, hogy tartozom valahova, hogy igazán, a részese egy egésznek. Ez nagyon jó, de mégis, egyben fura is. El kellett ezt fogadnom, el kellett Téged fogadnom, így. Mármint, azt, hogy tényleg ilyen vagy, hogy lehet egy ember, ennyire… nem is tudom, Te.
Kedvesen mosolyogtam Rá, bár nem egészen értettem, miről beszél, de örültem, hogy nem neheztel rám. Finoman túrtam a szőke tincsei közé, majd egy csókot adtam a homloka közepére. Csukott szemmel várta, hogy fojtassam, így adtam Neki még egyet, majd végigsimítottam az arcán.
- Ennyi? – vigyorgott rám gonoszul, majd puhán csókolt rá a felső ajkamra.
Hagytam, hogy Ő irányítson, diktálja a tempót, és állítsa fel a szabályokat. Suta volt, és néha kissé bizonytalan, de vágyott engem, s ez jól esett. Ez a nap kettőnkről szólt, csak és kizárólag RÓLUNK! Sose kérnék ennél többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése